Megértéssel
kérek mindenkit, hogy tényleg csak üzleti ügyben írjon nekem, mert privát
tanácsok és tőzsdei kérdések megválaszolására sajnos nem futja az
időmből és energiámból. Mindenkinek sok szerencsét kívánok a
tőzsdéhez!
2008.12.28.
Ami a MOL gyorsjelentésből kimaradt (2) – Elbukta saját tőkéjét a MOL
Előző, 2008.11.24. Ami a MOL
gyorsjelentésből kimaradt írásomban felhívtam a figyelmet, hogy a
menedzsment strómanjainál parkoltatott gigantikus mennyiségű saját
részvény állományon valójában 600-800 milliárd forint veszteséget szenvedett el
a MOL, és ezen hitelből vásárolt saját részvények miatt 1000-1200 milliárd
forintos hitelállományt kell maga előtt görgetnie, melynek kamatai el
fogják vinni a következő évek profitjának nagy részét. (Ha egyáltalán
képes lesz refinanszírozni a hiteleit.)
Most december 31-ével azonban nemcsak a könnyedén
manipulálható auditálatlan negyedéves gyorsjelentési kötelezettség lesz, hanem
év végével közeledünk a mérlegkészítési fordulónaphoz is, amely alapján majd
könyvvizsgáló által auditált éves beszámolókat is kell készíteni. A MOL
részvényeket, legyen az bárki kezében, a fordulónapi tőzsdei áron kell
értékelni a mérlegben. Vagyis a kimutatásokban eddig ignorált több száz
milliárd, sőt az ÖMV pakettjeivel együtt összesen ezer milliárdos
árfolyamveszteség fenyegető réme minden jelentősebb MOL pakett
tulajdonost rettenetesen kényelmetlenül érint. (Az összes részvényest figyelembe
véve a veszteség természetesen ennél sokkal nagyobb, 2000 milliárd feletti
nagyságrendű.)
A MOL részvényeket a mérlegkészítés fordulónapján
tehát át kellene végre értékelni a tőzsdei árfolyamra és elkönyvelni azt a
több száz milliárd forintos veszteséget, amely a 2007-ben 27000 forint feletti
átlagáron tőzsdén vásárolt részvényekre költött ezer milliárd forint
kiadásából ered. (Tehát a pénzt nem a leértékeléskor bukná el a MOL, hanem már
akkor elbukta, amikor a részvényeket a tőzsdén megvette és értük az 1000
milliárd forintot kiadta. Valójában lényegtelen, hogy leértékeli-e a
részvényeket piaci árfolyamra vagy sem. A pénzt elbukta. A leértékelés, csak a
veszteség hivatalos bevallása, beismerése lenne. Ha nem értékeli le, akkor is
elbukta már a pénzt, csak nem vallja be a valós veszteséget, és így nem a valós
képet mutatja a társaság pénzügyi kimutatása, mérlege, beszámolója. Hazudnak,
akárcsak a banki szarkupacok esetében – Citibank, UBS, Merrill, és társaik
– amelyek sumákolását végigkommentáltam
2007-ben, és ma már 1000 milliárd dollár veszteségnél tartunk.
Legyen az bárki kezében, tulajdonában, birtokában,
zálogában, kimutatásaiban, de valakinél lennie kell ezeknek a MOL
részvényeknek, és azokat le kell értékelni és elkönyvelni a veszteséget. Legyen
az maga a MOL, vagy a strómanjai, de még az ÖMV is. És az eddig ignorált de
most elkönyvelendő brutális veszteség rémétól mindenki szeretne valahogy
megszabadulni, hogy a fordulónapon ne az ő beszámolójában kelljen ezt
elkönyvelni.
Ezen eddigi ténymegállapításaimat támasztják alá az
utóbbi hetek tulajdonosi akciói is. Egyrészt, a vetélytárs ÖMV is menekül a
fordulónapi mérlegkészítéssel járó leértékelés elől, és a MOL menedzsment
mintájára az ÖMV labanc strómanokhoz helyezte ki és parkoltatja 20%-os pakkját.
Másrészt a MOL menedzsment arab barátai, az Oman Oil Company (OOC) is menekül a
25 ezer forintos bekerülési áru pakkjától, melyen a veszteség 60% lenne, így
ezt a pakkot inkább visszaadta a MOL-nak, és helyette vásárolt most 60%-kal
olcsóbban 10000 körüli áron részvényeket a tőzsdén:
A Mol Nyrt. és az
Oman Oil Company S.A.O.C. (OCC) megállapodott az eszköz- és részvény-adásvételi
szerződések felbontásáról - közölte a társaság kedden a BÉT honlapján.
Ennek megfelelően az Oman Oil Budapest Limited (az OOC leányvállalata)
visszajuttatja a Mol Nyrt. részére a 2008. március 12-én átruházott 8.774.040
darab "A" sorozatú Mol törzsrészvényt, amely a Mol
alaptőkéje 8,7 százalékának felelt meg. Az Oman Oil Budapest Limited 2008.
december 19-én bejelentette, hogy megvásárolt [tőzsdei
aukció keretében a szabad piacról] 7.316.294
darab "A" sorozatú Mol törzsrészvényt, amely a Mol-alaptőke 7
százalékának felel meg. (Tőzsdefórum hírek)
A MOL
tulajdonosi struktúrája 2008 őszén:
A MOL
tulajdonosi struktúrája 2008 december 24-én:
A két pitéből remelkül látszik, hogy a MOL és az
ÖMV hogyan is keveri a lapokat a strómanok között. Az ÖMV is strómanokhoz
helyezte ki a pakkját. (Neki is fájna a részvények leértékelése a saját
mérlegében.) A menedzsment ománi barátai visszaadták pakkjukat a MOL-nak, és
inkább vásároltak 60%-kal olcsóbban a tőzsdén. (Nem csodálkoznék, ha az
arabok bepöccentek volna.) A közkézhányad pedig tovább csökkent. De a lényeg,
hogy a MOL-hoz visszakerült egy 25000 forint feletti beszerzési áru 8.4%-os
saját részvény csomag az ománi strómantól. Íme egy újabb bizonyíték, hogy ezek
a részvények igenis a MOL saját részvényei.
Kiváncsi leszek ki fogja elvinni a szilveszteri
balhét, mert elvileg valakinél lennie kell majd a részvényeknek december 31-én
is. És akkor azokat le kell(ene) értékelni a piaci árra, és elkönyvelni a
veszteséget, ami csúnyán fog mutatni a MOL, az OTP vagy a CEZ kimutatásaiban.
Bár a MOL esetében nagy hagyománya van a sárkeverésnek, ezért lehet hogy
december 31-én érdekes módón nem lesz senkinek sem a tulajdonában/birtokában
részvény, hanem különös módon éppen elakadnak a pakkok valahol a transzferben,
vagy esetleg rövid átmeneti időre offshore cégekhez kerülnek, amelyekre
nem vonatkozik semmilyen számviteli törvény. Vagy esetleg primitív
egyszerűséggel a strómanok azt mondják majd, hogy valójában nem az övék a
részvény, hanem csak zálogban van náluk. (Mindenesetre bátor könyvvizsgáló lesz
az, aki majd aláírásával hitelesítve asszisztál több száz milliárd forintnyi
veszteség elsikkasztásához.)
Én már nem lepődnék meg semmin, de ettől
függetlenül a MOL valódi vesztesége a brutális mennyiségű saját
részvényeken 600-800 milliárd forint. Egyelőre, hiszen ez a
veszteség könnyedén hízhat tovább, amint a MOL részvényeket a valós
fundamentumok alapján kezdi árazni a piac. A csökkenő piaci ár pedig tovább
növeli a veszteséget a saját részvényeken, vagy ha úgy tetszik: csökkenti a
saját részvényektől való szabadulás
esélyeit. (Ez a két dolog valójában ugyanaz. Realizálatlan veszteség.
Pontosabban a veszteség már egy éve realizált, az 1000-1200 milliárd forint,
amit kifizettek a részvényekért. És valójában ezzel szemben áll egy egyre csak
olvadó realizálatlan potenciális bevétel, a részvények piaci értéke, amennyin
ezektől a részvényektől meg tudna szabadulni. Tők mindegy tehát,
hogy leértékelik a részvényeket vagy sem, mert a pénzt már akkor kiadta azaz
elbukta a MOL, amikor a részvényeket 27000 forint feletti átlagáron megvette a
tőzsdén.) Ha pedig a MOL nem tud elfogadható áron megszabadulni a
gigantikus mennyiségű saját részvényektől, legalábbis nagy részüktől,
akkor a MOL csőd felé sodródik.
Ha nem tud – vagy nem akar – elfogadható áron
megszabadulni saját részvényeitől, akkor a jelenlegi MOL konszern
1000 milliárdnyi hitelt vélhetően soha nem fog tudni törleszteni, és mivel
a saját tőkéje nagy részét valójában elbukta, (eltőzsdézett
hitelből nagyjából a saját tőkének megfelelő összeget a saját
részvényekkel), ezért előbb utóbb nem fogja tudni refinanszírozni a
hiteleit. (Mert olyan cégnek senki nem fog hitelt adni, amelynek nincs saját
tőkéje, csak tartozása.) A MOL konszern jelenlegi állapotában sodródik a
fizetésképtelenség felé. Vagy el kell adni néhány leányvállalatát nyomott áron,
vagy állami tőkeemelésre lesz szükség. A MOL fundamentális értéke így
jó esetben néhány ezer forint, rosszabb esetben 0, azaz NULLA forint. A MOL
hitelből tőzsdézett, és elbukta saját tőkéjét, mint egy
amatőr felelőtlen spekuláns, aki csúcson szállt be lombard hitellel.
A fedezetlenné vált tőzsdei spekulánsokat pedig ki szokták likvidálni a
hitelezők. Előbb utóbb a MOL-t is ki fogják.
Mint előző írásomban már megjegyeztem:
óriási szarba lavírozta bele a MOLt a menedzsmentje. A menedzsment bukása a
részvények mélyrepülésével megpecsételődött, most már csak az a kérdés,
hogy a részvényesek végül teljesen kizsebelve végzik-e, vagy esetleg marad pár
ezer forint a zsebükben. Innen már csak két út van: vagy el kell adni
leányvállalatokat, vagy tőkét kell emelni. Ez utóbbi pedig azt jelenti,
hogy vagy az ÖMV veszi át a kontrollt, vagy az állam, vagy esetleg egy harmadik
fél. A jelenlegi status quo azonban minden bizonnyal csőd felé vezet. A
saját részvényeket előbb utóbb mindenképp értékesíteni kell, és az abból
befolyó pénzből törleszteni kell a hitelekből. Mivel azonban az értékesítés árfolyama valószínűleg
nyomott lesz, ezért vélhetően tőkét is kell majd emelni a további
hiteltörlesztésekhez. A menedzsment elbukott, bármely verzió azzal jár, hogy
egyik fél a háromból átveszi az irányítást. Legjobban egy újonnan
feltűnő tulajdonossal járnának a jelenlegi részvényesek, aki esetleg
hajlandó lenne valamilyen szintű prémiummal beszállni a cégbe, hagyva
valami értékelhető tulajdonosi hányadot a jelenlegi részvényeseknek is.
Alapesetben az ÖMV hatalalomátvétele történne, amint a saját részvényekből
kénytelen lesz majd eladni a MOL. Ez esetben azonban valószínűleg az állam
is beszállna. Legrosszabb pedig az egyoldalú állami tőkeemeléses
hatalomátvétel lenne, hiszen elvileg a MOL nagyrészt elbukta saját
tőkéjét, így a jelenlegi részvényeseknek nem sok hányaduk maradna egy
nyomott árfolyamú állami tőkeemelés után. (Lásd Postabank)
2008.12.24. Boldog Karácsonyt!
2008.12.23. Mikulás rally???
2008.12.22. Múlt, jelen, jövő
MÚLT: TÖRTÉNELMI TŐZSDEVÁLSÁG VIDEÓ (magyar nyelven)
JELEN: JOHN BOGLE VIDEO
JÖVŐ: MARC FABER VIDEO
Egy egész jó kis magyar nyelvű történelmi
összeállítás volt minap a gazdasági válságokról és tőzsdekrachokról az
MTV-n. Véletlenül vettem észre a műsorújságban pár perccel a kezdés
előtt, de az archívumban újranézhető. Jól rámutat a kisfilm is, hogy
a mostani válságban nincs semmi különös. A válságok a kapitalizmus ciklusainak
a része. A rendszerbe vannak kódolva, annak velejárói. Több tucat (világ)válság
volt már, és még lesz is. (Egyedül csak Bernanke bácsi hiszi, hogy soha többet
nem lesz már recesszió.) Minden válság egy picit más, de az alapvető okuk
ugyanaz: A félelem és óvatosság elsorvadásának és a mohóság és
felelőtlenség elburjánzásának a folyamata. A reálszférában túltermelés
és/vagy túlfogyasztás, a pénzügyi szférában pedig hitel- és/vagy spekulációs
légvárpiramis. (Ezek közül a legsúlyosabb a hitelpiramis problémája, ez húzza
el időben legtovább a válságot.) A
műsor második része egyébként a karácsonyi ünnep hagyományának
magyarországi kialakulásáról szól.
A múlt után a jelenről esetleg érdemes
meghallgatni John Bogle-t. Nem ő találta fel a spanyol viaszt, csak az
index követő befektetési alapot. És ő alapította a Vanguard
alapkezelőt. Egy egyszerűen gondolkodó értelmes pasas fél évszázados
tapasztalattal. A jövővel kapcsolatban pedig ki másra lenne érdemes
figyelni, mint Marc Faberre. De nem sok újat mond, és csak egyetlen egy
dologban biztos, hogy 2009-ben nagy lesz a volatilitás. Én azonban még ebben
sem vagyok biztos. J
2008.12.21.
Pláza a senkiföldjén (2)
Egy kis adalék a 2008.09.04. Pláza a senkiföldjén
című írásomhoz. A buta brit vevő, akire az izraeli építtetők
rásózták 100 milliárd forintért az akkor még el sem készült Aréna Plázát, azóta
már csődbe is jutott.
Újabb skalpot szedett a globális pénzügyi válság: lemondásra kényszerült
az Arena Plazát megvásárló brit AAIM befektetési csoport vezérigazgatója, James
Elton. A lépésre azután határozta el
magát a vezető, hogy a cég egyik alapja (JCCO 114) csődvédelem
alá került. … Elton még 2007 áprilisában került a cég élére - adta hírül az
PropertyEU című internetes szaklap. A csoport működését kitüntetett
sajtófigyelem övezi, hiszen a főrészvényesek között ott van például Sir
Alex Ferguson, a Manchester United vezető edzője vagy Sir David Frost
vezető tévés személyiség. Mindkettőjük több kampányban is szerepelt a
bevezetés idején. Az AAIM még 2006 szeptemberében kétmilliárd font értékű
alapot indított a Bank of Scotland-dal, utóbbi 110 millió fonttal szállt be az
üzletbe. Az alap brit valamint nyugat-és kelet-európai kereskedelmi
ingatlanokat vásárolt, köztük van a budapesti Arena Plaza is, azt 2007
augusztusában vette meg közel 400 millió euróért. Az elmúlt években a
különböző tőkegyűjtő tranzakcióhoz felhasználták Ferguson,
Frost és mások, köztük Simon Cowell pop sztár ismertségét. Összesen 500 millió
font gyűlt így össze. Most megerősítették, hogy az AAIM négy milliárd
fontra akarja emelni az alapban összegyűlt pénzt. (Világgazdaság cikke)
2008.12.20.
Harvardos lúzerek
Íme a világ első számű üzleti egyeteme, a
Harvard. 30%-ot bukott befektetésein az elitegyetem. A világ legokosabbnak
tartott okostojásai. Úgy látszik nem jutott el az elit agyukig, hogy itt
válság, recesszió, és medve piac lesz. Arról nem is beszélve, hogy milyen
nagyot lehetett ezen kaszálni short pozíciókkal. Hogy ezekután mire fizetnek ki
22 millió dollár alapkezelési díjat a veszteségtermelő
alapkezelőiknek pedig végképp nem értem. Lehet azért nem értem, mert nem
jártam a Harvardra. J
Rekordnagyságú
prémiumot kapnak még a válság kellős közepén is a világ legvagyonosabb
egyetemének számító Harvard befektetéskezelői a lezárt pénzügyi évben
elért eredményekért cserébe. A közel 40 milliárd dollárt forgató intézményt
ugyanakkor a válság súlyosan megviselte, ami akár a költségvetésének
megnyirbálásához is vezethet. 22.4 millió
dollárt fizet ki a befektetéseit kezelő menedzsereknek a világ
leggazdagabb egyeteme, a Harvard University az AP értesülése szerint, miután az
intézmény vagyonát kezelő alapítvány 8.6 százalékos növekedéssel zárta
legutóbbi pénzügyi évét, és így elérte a 36.9 milliárd dollárt. Természetesen a
válságot az egyetem sem kerülhette el, ez az eredmény a június 30-án lezárult
pénzügyi évre vonatkozik. Azóta viszont az
egyetem a befektetésein több mint 20 százalékot veszített, de az intézmény
elnöke szerint az aktuális pénzügyi év végére a veszteségek meghaladhatják a 30
százalékot is. Mindez akár a költségvetés felülbírálására is késztetheti a
Harvardot, amely az elmúlt években szinte töretlenül hizlalta vagyonát az
alapítvány befektetései révén, amelyekben ugyanúgy helyet kapnak különféle
alternatív eszközök - például hedge fundok, nyersanyagok -, mint a
tradicionális részvény és kötvénybefektetések. Az egyetem a rendelkezésére álló
vagyon nagyságán túl azzal is kitűnik a hasonló intézmények közül, hogy az alapítvány befektetéseit javarészben
saját hatáskörben, főállású vagyonkezelőkkel intézi, és csak a
vagyonnak kevesebb, mint felére ad külső vagyonkezelési mandátumot. Az
egyetem berkein belül egyébként állandó vita forrása a menedzserek prémiuma, de
a vezetés álláspontja szerint külső partnerekkel még költségesebb lenne a
vagyonkezelés. (Portfolio.hu cikke)
2008.12.19.
FED: Totális bankóprés
Ehhez már kevés a szívgyógyszer. Ide mostmár inkább
egy ördögűző kellene, aki a szabad világ piacgazdaságát minden áron
romba dönteni akaró antikrisztust megsemmisíti.
Íme a FED hivatalos közleménye. Az első rész a
szokásos maszlag, ami az elmúlt másfél évben csak hazugságokat és
mellébeszéléseket tartalmazott, úgyhogy annak semmi jelentősége, hogy
ők miket gondolnak közölni a gazdaság állapotáról. A második rész azonban
minden képzeletet felülmúlóan a totális bankóprés beindításáról szól,
fedezetlen pénznyomtatásról, a pénz hígításáról, szándékos elértéktelenítéséről.
FOMC
STATEMENT December 16, 2008
The Federal Open Market Committee decided today to
establish a target range for the federal funds rate of 0 to 1/4 percent.
Since the Committee's last meeting, labor market conditions have deteriorated,
and the available data indicate that consumer spending, business investment,
and industrial production have declined. Financial markets remain quite
strained and credit conditions tight. Overall, the outlook for economic
activity has weakened further. Meanwhile, inflationary pressures have
diminished appreciably. In light of the declines in the prices of energy and
other commodities and the weaker prospects for economic activity, the Committee
expects inflation to moderate further in coming quarters. The Federal Reserve
will employ all available tools to promote the resumption of sustainable
economic growth and to preserve price stability. In particular, the
Committee anticipates that weak economic conditions are likely to warrant exceptionally
low levels of the federal funds rate for some time.
The focus of the Committee's policy going forward
will be to support the functioning of financial markets and stimulate the
economy through open market operations and other measures that sustain the
size of the Federal Reserve's balance sheet at a high level. As
previously announced, over the next few quarters the Federal Reserve will
purchase large quantities of agency debt and mortgage-backed securities to
provide support to the mortgage and housing markets, and it stands ready to
expand its purchases of agency debt and mortgage-backed securities as
conditions warrant. The Committee is also evaluating the potential
benefits of purchasing longer-term Treasury securities. Early
next year, the Federal Reserve will also implement the Term Asset-Backed
Securities Loan Facility to facilitate the extension of credit to
households and small businesses. The Federal Reserve will continue to
consider ways of using its balance sheet to further support credit markets and
economic activity.
A FED hivatalos közleményét lefordítom újmagyarra.
Kapcs. ford.!
• A bankoknak 0% kamatra korlátlan mennyiségű hitelt nyújt a Hazudós
Amerikai Jegybank, azaz a FED.
• Jóideig marad a 0% kamat és az irgalmatlan
mértékű pénznyomtatás. (A követett japán minta alapján akár 10-20 évig
is.)
• Szinte minden létező pénzügyi WC papírt
megvásárol a FED az általa nyomtatott neki semmibe nem kerülő pénzen. Ha
valakinek van egy semmit sem érő értékpapírja, azt megvetetheti a FED-del,
aki nyomtat egy adag újabb bankóköteget és becséréli erre a pénzre a WC papírt.
Dollárt cserél WC papírra korlátlan mennyiségben.
• Az elmúlt hónapokban már közel 2000 milliárd
dollárnyi friss bankót nyomtatott ki és cserélt be WC papírra az amerikai
jegybank, vagyis jórészt fedezetlen pénznyomtatás folyt, a pénz hígítása, de
törik a fejüket, hogy a fenébe tudnának még több pénznyomót üzembe állítani.
Grafikon: Tőzsdefórum, Concorde elemzés
• És végül a legdurvább: "A FED azon
morfondírozik, hogy hosszabb lejáratú államkötvényeket vásárljon"
= TOTÁLIS BANKÓPRÉS! FEDEZETLEN PÉNZNYOMTATÁS! A PÉNZ ÉRTÉKÉNEK MINDEN ÁRON
TÖRTÉNŐ FELHÍGÍTÁSA.
Azaz a Felelőtlen Elmebeteg Debilek társulata (röviden FED), az
amerikai állam fiskális ágával összejátszva beindítja a totális fedezetlen
pénznyomtatást, a brutális pénzhígítást, a bankóprést. Az amerikai kongresszus
több ezer milliárdos "mentőcsomagokkal és stimuláló
programokkal" önti bele a költségvetési pénzeket a feneketlen kútba, a már
így is 200%-on túlpörgetett, túlstimulált, túlfeszített, hitelpiramisra épült
gazdaságba. Mivel a költségvetésnek nincs ennyi plusz bevétele, ezért ezt a
több ezer milliárd dolláros plusz kiadást csak államadósságból lehet finanszírozni,
vagyis több ezer milliárd dollárnyi államkötvényt kell majd kibocsátani. Ekkora
mennyiségű államkötvényt talán már meg sem vennének a befektetők, ám
itt lép be a rendszerbe a FED, aki előre közli, hogy irgalmatlan mennyiségű
államkötvényt akar megvenni majd a piacon. A piacon, vagyis a
befektetőktől, akiknek onnan van állampapírjuk, hogy
közvetve/közvetlenül állami kibocsátásokból vették és veszik azokat meg. Vagyis
a befektetők megveszik készpénzért az államkötvényeket az államtól, az
Államkincstártól, amely államkötvényeket ezekután majd megveszi a
befektetőktől készpénzért a FED, vagyis az állam egy másik
intézménye. Az áttételt kiszűrve azonban valójában olyan mintha nem is
lenne államkötvénykibocsátás – az állam elvileg
tartozik saját magának (az Államkincstár a Jegybanknak), ami valójában kiüti
egymást – így a több ezer milliárd
dolláros plusz állami kiadást – egy primitív áttételen
keresztül – a FED által újonnan nyomtatott pénzek Államkincstárnak
történő átadásával az állam tulajdonképpen a saját maga által frissen
nyomott fedezetlen bankóval fizeti. Ezt hívják bankóprésnek, amely
tulajdonképpen pénzhamisításnak felel meg, hiszen a pénz mint elszámolási
pontrendszer zárt rendszere sérül, mert az egyik szereplő (jelen esetben
az állam) a valódival megegyező pénzt hamisított, amely által több lett a
forgalomban lévő fedezetlen készpénz.
A bankóprés alkalmazását minden kicsit is fejlettebb ország törvényei
tiltják –
Magyarországon is tilos a költségvetés jegybank általi finanszírozása –
ugyanis pénzteremtés zárt rendszere helyetti önkényes pénznyomtatás
felelőtlen költségvetési politikához vezet –
hiszen semmi nem kényszeríti a költségvetést kiadásainak kézben tartására, ha
bármennyi pénzt ki szabad nyomtatniuk, és azzal fizethetnek – mely aztán
kontrollálhatatlan láncreakciót
idézhet elő, amelynek következménye a fizetőeszköz
elértéktelenődése lehet, azaz egy hiperinflációs spirál. (Elméletileg nem
garantált a bankóprés hiperinflációs kimenetele, ha szigorú kontroll alatt
marad és értékteremtő folyamatokat finanszíroznak vele, gyakorlatilag
azonban jellemzően hiperinfláció szokott kisülni belőle.)
A hitelpénzrendszer pénzteremtési mechanizmusa a bankóprés által sérül. A
jelenbeli pénzteremtés nem a gazdasági szereplők közötti jelen és
jövőbeli pénzek zárt rendszerű áttranszformálásából keletkezik, hanem
lejárati idő nélküli fedezetlen addícionális pénznyomtatásból,
"pénzhamisításból", amely pénzekkel szemben nem áll
kikényszeríthető visszafizetési garancia. (Azaz ha az állam nem
akarja, akkor nem fogja visszaadni a kinyomtatott bankókat megsemmisítésre a
jegybanknak az állampapírok lejáratakor.) Ha pedig ezeket a lejárat nélküli addícionálisan nyomott bankókat nem
hívják vissza, azaz belátható időn belül önként nem semmisíti meg saját
készleteiből a kinyomtatott fedezetlen bankóit a pénzhamisító állam, (és
miért is tenné???), akkor ugyanabban a gazdasági környezetben több fedezetlen
pénz fog cirkulálni, vagyis a pénz felhígul, azaz ugyanannyi dologra több pénz
oszlik meg, így egységnyi pénzt kevesebb dologra lehet majd becserélni, azaz
vásárolni. Ez a bankóprés által gerjesztett infláció tipikus esete. (Ha egy étterem túl sok ebédjegyet nyomtat ki, és ehhez
nem tud elég ebédet főzni, akkor több ebédjegy került forgalomba, mint
ahány ebédet meg lehet főzni. Így az ebédjegyek egy részéért nem lehet
majd ebédet kapni, és nem fog érni semmit. Ezekután lesznek majd olyanok, akik
inkább 2 ebédjegyet is adnak majd 1 adag ebédért, hogy nekik mindenképp jusson
ebéd. És ezzel már be is indult az infláció.)
A FED tőzsdemaffia a világ legnagyobb pénzhamisító bűnbandájává
vált, és lefogadom, a következő lépése az lesz, hogy részvényeket fog
vásárolni a tőzsdén a frissen nyomott fedezetlen bankóival. Kinyomtat
újabb pár ezer milliárd (neki semmibe nem kerülő) dollárt, mellyel
felpumpálja a tőzsdét is. És ha kell, akkor még több dollárt nyomtat ki,
és azokért cserébe az összes részvényt felvásárolja. A korábbi
részvénytulajdonosoknak lesz egy bazinagy köteg papírjuk, amire az van írva,
hogy "az állam tartozik eme bankók bemutatóinak 20-30 ezer milliárd
dollárnyi szivességgel", és végre megvalósul Amerikában a
termelőeszközök és javak teljes állami tulajdona, a kommunizmus. Senkinek
nem lesz semmije, csak pénze, amely pénzköteg azonban nem fog érni semmit.
A FED, mint az összeesküvés elméletek rémálmaiból valóságossá váló
antikrisztus, minden erejével azon van, hogy a szabad
világ piacgazdaságát minden áron romba döntse a gazdaság alapjának, a pénznek
az elértéktelenítése által.
PS: Természetesen
a sokszor említett kinyomtatott bankó illetve készpénz alatt a modern világban
már főként számlapénzt értünk. E kettő lényegében ugyanaz, annyi a
különbség, mint a postai levél és az email között, de lényegét tekintve
mindkettőben kötelezettséget tud valaki vállalni.
2008.12.12.
Hiperinfláció – Diszkósinvázió
Gyerekek, a Demján-Csányi Plázába már be is
gyűrűzött a hiperinfláció???
Azt hiszem kicsit le vagyok maradva a trendtől.
Ha egy nullát levágnának az árcédula végéről, én még akkor is sokallanám.
Hasonlóan, amikor hangosan bosszankodom, hogy "mi kerül ebben a
fotelben…" akarom mondani Graham kenyérben hétszáz forintba? Anyum erre:
"Jesszusom, már kétszáz forint egy kiló kenyér???" Mondom neki:
"Nem 200, hanem 700!!!"
Amire még rácsodálkoztam, hogy diszkós nélkül ma már
elképezlhetetlen egy trendi ruhabolt??? J
Csak annyit még ehhez az inflációs témához, hogy ha
netán végül csökken is majd az infláció, az ugye csupán azt fogja jelenteni,
hogy nem értéktelenedik MÉG TOVÁBB a pénz. De az eddigi években elszenvedett
brutális elértéktelenődés nem fog visszájára fordulni. Az elmúlt 4-5 évben
duplájára emelkedett az életvitel költsége, vagyis 100% volt az infláció. A
pénz értéke nem fog visszajönni, ha lecsökken az infláció, csupán nem értéktelenedik
még tovább. Reálértékben elbuktuk a pénzük felét az elmúlt pár évben, és a
"jó" hír az, hogy nem bukunk tovább. Olyan ez az inflációs örömködés,
mintha azzal örömködnénk, hogy miután a 10000-es OTP leesett 3000-re, jövöre
már nem esik tovább. Tényleg jó hír, csakhát az eddigi veszteség ettől nem
fog visszajönni.
PS: Nem tudom észrevettétek-e, hogy a Pannon
percdíjat is felemelték 37-ről 39-re. Arról nem is beszélve, hogy
feltöltőkártya kedvezményt még év közben csökkentették. Ez a két lépés
pont 10%-os áremelést jelent. És akkor még a WAPot meg sem említem, aminek a
tarifája 50 fillérről 10Ft-ra emelkedett pár év alatt: 1900% infláció.
2008.12.08.
A recesszió nem a betegség, hanem a gyógyszer
Hihetetlen mennnyi idióta ül kormányzati csúcspozícióban.
Pontosabban tulajdonképpen csak idióták ülnek kormányzati csúcspozícióban.
Teljesen értelmetlenül öntik a feneketlen kútba a közpénzeket ezekkel a már
több ezer milliárd dolláros, fontos, eurós stimuláló programokkal. Amellyel
csak még nagyobb válságba lavírozzák bele a világgazdaságot. Nem értik ezek a
szellemi rokkantak, hogy egy ekkora évtizedek óta tartó fogyasztási és
hitelezési lufi után a recesszió ellen küzdeni baromság, mert a recesszió nem a
betegség, hanem a gyógyszer. A betegség a felelőtlen, hitelből
történő túlfeszített zabálás (fogyasztás) volt. Az ellen kellett volna
fellépni! MEGELŐZNI! De ezek a kormányzati barmok ezt a túlfeszített
fogyasztást minden erőből még támogatták és ösztönözték is. Az a jó,
ha fogyaszt a nép. És ha elfogyott a pénze, akkor fogyasszon hitelből! És
ha nem tudja a hiteleket törleszteni, akkor adjunk nekik újabb hiteleket,
amiből a korábbi hiteleket tudják törleszteni, és még többet fogyasztani.
Amerikában a hitelkamatok már kb a jövedelmek negyedét emésztik fel.
És amikor nincs több hitel, és összeomlik a
hitelpiramis, és végre visszatérnénk a realitás talajára, akkor az államok
megpróbálják még tovább fújni a már számtalan lyukból eresztő gigantikus
fogyasztási luftballont közpénzből, azaz újabb hitelekből =
államadósságból. Ennek pedig az lesz a vége, hogy az államok sem fognak több
hitelt kapni, azaz államcsőd felé sodródnak a kormányok.
A túlfeszített fogyasztási luftballon kidurrant. Vége! Nincs több új
hitel a korábbi hitelek törlesztésére és a fogyasztás még tovább növelésére. El
kell kezdeni valójában is törleszteni a tartozásokat, azaz visszafogni a
fogyasztást és megtakarítani. Ez a gyógyszer, vagyis a fogyasztás recessziója
és a megtakarítások növelése a hiteltörlesztések érdekében.
A recesszió a ciklikus természetű gazdaság
természetes korrekciós folyamata. A túladagolás gyógyszere. Ezzel szemben a
kormányok a recessziós gyógyszerrel teljesen ellentétesen megpróbálják még
tovább feszíteni a tarthatatlan fogyasztási lázat, még több hitelt pumpálni a
luftballonba, a 0% kamatlábakkal még kevésbé ösztönözni a megtakarításokat,
vagyis gyógyszer helyett mérget pumpálnak a már így is súlyos állapotú betegbe.
A legrövidebb út az egyenes. A gazdaság azonban a
természeténél fogva hullámzó. Minél nagyobb expanziós hullámok futnak fel a
gazdaságban, annal nagyobb visszaeséseket okoz. Hosszú távon akkor optimális a
konjunktúrális fejlődés, ha ez a hullámzás minél kiegyensúlyozottabb. Ezt
a kiegyensúlyozottságot pedig az állami gazdaságpolitikával kellene segíteni.
Azaz nem szabadott volna hagyni ekkora gigantikus fogyasztási- és
hitelpiramisba futni a gazdaságot, amely most így törvényszerűen évekig
tartó brutális visszaesést fog eredményezni. A felelőtlen expanzióban a
kormányoknak tartalékokat kellett volna felhalmozni, mérsékelni a fogyasztási
lázat, öszötönözni a megtakarítást, csökkenteni a költségvetési hiányt és az
államadósságot. És amikor a gazdasági konjunktúra visszaesik, akkor
ezekből a tartalékokból az állam tudna tompítani, ösztönözni a gazdasági
aktivitást, lenne mozgástere a költségvetésnek és lehetne államadósságból
beruházni.
Azonban a hosszú expanziós konjunktúrális ciklusban a kormányok nem
halmoztak fel tartalékot. Sőt, ők maguk is fűtötték ezt a felelőtlen
expanziót. És most,
amikor eljött a természetes korrekció ideje, nincs tartalékuk az államoknak, és nem értik meg, hogy nem
lehet tovább feszíteni a húrt, mert az csak még nagyobb összeroppanáshoz fog
vezetni.
Egy egyszerű példával élve, az embernek
tartósan akkor maximális a szellemi és fizikai teljesítménye, ha nem dolgozza
halálra magát és kellően kipiheni magát. 16 órát lehet dolgozni 1-2 napig,
de utána pihenni kell, vissza kell fogni. Kibír az ember 24 órát is alvás
nélkül, de akkor a másnapja katasztrófális lesz és használhatatlan. Amit most a
stimuláló programokkal csinálnak a kormányok az olyan, mintha 16 óra munka
után, egyre erősebb kávékat itatnának az emberrel, hogy még tovább és még
tovább dolgozzon, és nem engedik, hogy pihenjen, aludjon. Egy idő után
azonban a kávé sem segít. Az ember összeesik, és pihennie kell. Sokat. Nagyon
sokat!
A néhány év alatt hitelből eltapsolt felelőtlen fogyasztás és
befektetés után most a hiteltörlesztés 20-30 éves időszaka
következik.
2008.12.06.
Jééé, mégiscsak recesszió van már egy éve???
Az Egyesült Államok gazdasága már "hivatalosan" is
recesszióban van; a gazdasági ciklusokat értékelő Nemzeti Gazdasági
Kutatóiroda (NBER) megállapította: az
amerikai gazdaság 2007 decembere óta a recesszió állapotában van - közölte
hétfőn a CNN hírtelevízió. A független, nem kormányzati szervezetként
működő NBER aznapi közleménye szerint a gazdasági recesszió nagyjából
egy éve tart. (Tőzsdefórum – 2008. december 2. 7 óra 25 perc
)
Nocsak nocsak! Én megmondtam, hogy a hivatalos
statisztikák mind manipuláltak, és Bernanke, Paulson, Bush és az egész kormányzat
hazudnak. Ezekután mindenki eldöntheti, hogy akkor kinek is hisz: a hivatalos
statisztikáknak vagy nekem. ;-) (Magyarul a szemének vagy az eszének.)
Egy kis visszatekintés, hogyan is hazudták végig az
elmúlt másfél évet:
HIVATALOS ÁLLÁSPONT (HAZUGSÁG) 2007.03.29. Megakadt a
lemezjátszó – Mr.President csak a Coco Jambot nyomatja Úgy látszik csak ezt tudja rappelni a FED elnök:
2% GDP növekedés és 2% infláció várható. A másodlagos jelzálogcsődök pedig
szerinte nem jelentenek veszélyt a gazdaság egészére. 2007.05.09.
FOMC STATEMENT Nevertheless, the economy seems likely to expand
at a moderate pace over coming quarters. 2008.07.28.
FOMC STATEMENT The
economy seems likely to continue to expand at a moderate pace over coming
quarters. 2007.08.07.
FOMC STATEMENT Nevertheless, the economy seems likely to continue
to expand at a moderate pace over coming quarters, supported by solid growth
in employment and incomes and a robust global economy. 2007.12.11.
FOMC STATEMENT Incoming information suggests that economic growth is slowing... Today’s action,
combined with the policy actions taken earlier, should help promote moderate growth over time 2008.01.30.
FOMC STATEMENT Today’s policy action, combined with those taken
earlier, should help to promote moderate growth over time and to mitigate the risks to economic activity. 2008.04.30.
FOMC STATEMENT The substantial easing of monetary policy to date,
combined with ongoing measures to foster market liquidity, should help to
promote moderate
growth over time
and to mitigate risks to economic activity 2008.05.18. Manipuláció (3) – Méghogy nincs
recesszió??? De van! De van! De van… 2008.06.25.
FOMC STATEMENT Recent information indicates that overall economic
activity continues to expand. 2008.08.05.
FOMC STATEMENT Economic activity expanded in the second quarter 2008.10.08.
FOMC STATEMENT Incoming economic data suggest that the pace of
economic activity has slowed markedly in recent months. [= CSAK LASSULÁS, NEM VISSZAESÉS!!!] 2008.10.28.
FOMC STATEMENT The pace of economic activity appears to have slowed
markedly. [= CSAK
LASSULÁS, NEM VISSZAESÉS!!!] 2008.11.04. USA
ELNÖKVÁLASZTÁS 2008.12.02. Az
Egyesült Államok gazdasága már "hivatalosan" is recesszióban van; a
gazdasági ciklusokat értékelő Nemzeti Gazdasági Kutatóiroda (NBER)
megállapította: az amerikai gazdaság 2007 decembere
óta a recesszió állapotában van - közölte hétfőn a CNN
hírtelevízió.. |
NYILASI BLOG ÁLLÁSPONTJA (VALÓSÁG) 2007.03.29. Megakadt a
lemezjátszó – Mr.President csak a Coco Jambot nyomatja A hitelek beszűkülésével a mögöttes
reálgazdasági folyamatok is beszűkülnek. Ez pedig mindenképp további
gazdasági lassulást fog eredményezni, mely jelen alig 2%-os növekedésről
jó esetben nullára esést, stagnálást jelent, rosszabb esetben pedig recessziót. 2007.04.10. "2007 is going to suck" – and has
been doing so in deed A szenvedő amerikai autógyártás vezetésével a
gyáripar már egy ideje stagnál. A házépítő szektor súlyos visszaesésben,
"2007 egésze szopás lesz". A pénzügyi szektor perspektíváit a
jelzáloghitelek bedőlésének láncreakciója veszélyezteti. Ez már elég
nagy visszahúzó erőt képvisel, de ha még a szolgáltató szektor is beáll,
amely az amerikai gazdaság legnagyobb szelete, akkor borítékolható a recesszió. Nem tudom mi a fene tudná még
hajtani a gazdaságot, ha minden csökken??? 2007.04.29. USA GDP – Tovább a
lejtőn A fekete leves még majd csak ezután jön, és majd
csak a következő negyedévekben fog igazán begyűrűzni, és nem lepődnék meg, ha
egyszercsak bekopogtatna a recesszió. 2007.05.31. USA GDP – A gyengébbnél is gyengébb "A
tőzsde a gazdaság tükre" – tanítják a közgazdsági könyvek. Csak
kicsit torzít ez a tőzsdei tükör. Az izmos gazdaság illúziója mögött már csak
hitelekből hízlalt túlfeszített zabálás folyik. (A jövedelmek negyede már
hitelkamatokra megy el. ) 2007.09.09.
Arcukba köpött a recesszió, de még mindig vigyorognak A már 12 hónapja vaksi közgazdászoknak most az arcába köpött a
recesszió, de még
mindig vigyorognak, és még mindig mindenki a végletekig ragaszkodik a bullhoz
és a részvényeihez, és várja, hogy új csúcsra menjen a Dow Jones… és aztán
onnan is tovább. Erre viszont már semmi remény. A recesszió itt van az ajtóban,
és már nincs lehetőség elkeregetni. Az eszetlen hitelexpanziónak vége. A
lakásáremelkedéseknek vége. Az 1000 milliárd dollárnyi home equity
withdrawalnak [lakásárnövekedésre mint újabb fedezetre felvett
újabb és újabb fogyasztási hiteleknek] vége. A tőzsdei
árfolyamemelkedésnek vége. Nincs több virtuális vagyonnövekedés, aminek
"fedezetéből" tovább lehetne nyújtózkodni, mint ameddig a
takaró ér, és tovább fűteni a túlfeszített fogyasztási lázat. (Sőt,
több száz milliárdos veszteségek vannak a gazdaságban és a pénzügyi
rendszerben.) És mostmár nincs több új munkahely sem. Nincs több levegő,
amivel a túlfeszített fogyasztási lufit tovább lehetne pumpálni: a consumer
spending "össze fog omlani", és piszok szar fogyasztási adatok fognak
jönni. 2008.04.01.
Minden nap bolondok napja – Hurrá! Nemcsak április elsején, de már másfél éve minden
nap bolondok napja van. Több száz milliárdos veszteségek a subprime
hiteleken? Hurrá! Befagytak a pénzpiacok? Hurrá! Összeomlott az ingatlanpiac?
Hurrrá! Kétmillió ember feje fölül elárverezik a házát? Hurrá! Összeomlott a
Bear Stearns bankház? Hurrrá! Százmilliárd dolláros tőkeemelésre és 500
milliárd dolláros kormányzati tőkeinjekcióra szorul a bankrendszer hogy
össze ne omoljon? Hurrá! Recesszióban a feldolgozóipar? Hurrá! Recesszióban
már a szolgáltató szektor is? Hurrrá! Recesszióban a teljes amerikai gazdaság? Hurrá! Több százezres elbocsátások és
növekvő munkanélküliség? Hurrá! 10 dollár helyett 100 dollár az olaj? Hurrá!
Triplájára emelkedett a gabona ára? Hurrá! Évtizedes és évszázados
mélységekben a dollár? Hurrá! Brutálisan gerjed az infláció? Hurrá! A cégvezetőknek, a könyvvizsgálóknak, a
kormányzatnak, a FED-nek lövésük sincs mi folyik a valóságban, csak bla bla
überoptimista hazugságokkal állnak elő, amelyekkel pár hónapon belül
mindig leégnek? Hurrá! Hurrá! Hurrá! 2008.04.10. Marc Fabe(a)r a FED és a kormányzat magatartása felháborító. A
gigantikus hitellufit éveken, évtizedeken keresztül együtt fújta a FED és
kormányzat a pénzintézetekkel. Az ég vilagon nem tettek ez ellen semmit,
tétlenül nézték a hitelexpanzió parazitáinak garázdálkodását, sőt, még
olajat is öntöttek a tűzre az évekig mesterségesen negatívban tartott
reálkamatokkal. Most meg hogy kidurrant a hitellufi, minden áron görcsösen
próbálják a százmilliárdos lyukakat [az állampolgárok pénzén] ingyenesen
osztogatott pénzkötegekkel betömni, és BÁRMI ÁRON szembemenni a
túlfűtött kapitalizmus természetes korrekciójával, az elkerülhetetlen
recesszióval. Amit a FED és a kormányzat az elnökválasztási hatalmi harc
miatt csinál [megpróbálják bármi áron kihúzni a novemberi
elnökválasztásig a pénzügyi összeomlást], azzal csak brutálisan rontanak
a helyzeten. A recesszió elkerülhetetlen, és már egy
évvel ezelőtt is teljesen nyílvánvaló volt, hogy egy ilyen brutális
expanzió után nem lehet tenni ellene semmit. A recesszió egy természetes piacgazdasági
korrekció. Viszont a minél gyorsabb természetes megtisztulás helyett évekig
tartó gazdasági szenvedést, szarban dagonyázást, vagy rosszabb esetben
mindenkit kegyetlenül ledaráló gyilkos stagflációt eredményező inflációs
spirált okozhat a rendkívül felelőtlen monetáris politika. A FED kizárólag a politikai és gazdasági
maffia tőzsdemanipulátorává vált, de mint [a pénz értékállóságáért felelős]
jegybank, (a világ jegybankja), megbukott. 2008.05.18. Manipuláció (3) – Méghogy nincs
recesszió??? De van! De van! De van… A kormányzati statisztika szerint az amerikai
gazdaság reálértéken számolva is töretlenül növekszik, nincs visszaesés,
csupán a növekedés üteme lassult. Szinte minden indikátor az ameriai gazdaság
visszaesését, azaz
recessziót tükröz, miközben rendkívül
ellentmondásos módon az aggregált REÁL GDP mutató a gazdaság töretlen
növekedését próbálja elhitetni velünk. 2008.
július 4. |
2008.12.04.
Válság vásárlási láz
Így hívja Kinga az idei karácsonyi vásárlási
rohamot. J Én magam már be sem teszem a lábam ilyenkor a bevásárló
központokba. Nem is értem minek is, ha februárban úgyis mindent féláron adnak
mindig. Évente kétszer elég vásárolni, februárban és augusztusban. Féláron,
harmadáron, negyedáron. (Amerikában meg ötödéért, tizedéért!!!) Én már
lehetőleg nem is veszek semmit. Minek??? Már annyi kacatot
összevásárolgatott az ember az évek alatt, amelynek a negyedét sem hordja /
használja, és már nem férnek el a dolgok a lakásban. Én egyébkéntis még az
alapjáratot sem bírom, ezért mindig éjszaka vásárolok az üres Tescoban egy-egy
buli után. (És aki szidja ezeket a nyugati üzletláncokat, azokat azért
visszaküldeném a 80as évekbe sorba állni az egy kiló banánért. Hátha sorra
kerülnek a szombat déli zárásig, anélkül, hogy a vizezett zacskós tej közben
teljesen elcsöpögne. Ha ezek a "multik" nem lennének, szinte semmit
sem lehetne itthon kapni, és azt is csak drágábban, mert akkor a magyar áruknak
nem kellene versenyeznie a világ jobbnál jobb és olcsóbbnál olcsóbb
portékáival.)
A másik jópofa az volt mostanában Kingától, amikor
októberben a híradók másról sem szóltak, csak a VÁLSÁGRÓL. Értetlenkedve
hallgatja a híradókat: "Ezeknek most esik le, hogy válság van??? Én már
ezt hallgatom másfél éve minden áldott nap." J
Még attól megy fel bennem a pumpa, hogy ilyenkor
télen a karácsonyi vásárlási lázban, amikor kint 0 fok van, az emberek
jégeralsót hordanak, vastag pulóverrel, télikabáttal, sállal, sapkával,
kesztyűvel, akkor mi értelme van felfűteni a bevásároló központokat
27 fokra, hogy még az eladókról is folyik a víz, pedig azok csak egy szál
rövidujjúban dolgoznak??? Negyed óra után menekülnek a vásárlók, mert majd
megfulladnak. Ha majd egyszer nekem is lesz egy plázám – miért is ne lehetne,
ha egyszer Csányi úrnak is lett J – akkor ott télen az eladók
fognak beöltözni, mert csak 15 fok lesz. Nehogymá' elüldözzük a potenciális
vásárlókat, ha már egyszer betévedtek!!
2008.11.30. Hálaadás
– 11 éves mélypont
Hálát adhatnak a részvénytulajdonosok, hogy
egyelőre ennyivel megúszták. Az S&P500 kiütötte 2003-as recessziós
mélypontját, mely 11 éves minimumot jelent. Tulajdonképpen a Dow(n) Jones index
is szinte megnyalta ezt a mélypontot, de aztán ebből a pánikból egy 1400
pontos visszapattanás következett. Ahogy már írtam, ez az október 10-i mélypont
lényegén már nem sokat változtat, ráadásul a globális tőzsdék nagy része
nem is ütött azóta újabb mélypontot. A hírek természetesen katasztrófálisak, és
a jövő is, de ez a "megvolt az alja" talán egy kis ideiglenes
fellélegzésre elég lesz.
S&P500 index 12 éve. Kiütötte a 2003-as
recessziós mélypontot.
11 éves mélypont után masszív visszapattanás
Dow(n) Jones: 1400 pontos rally a mélypontról 5 nap
alatt
2008.11.29.
Marc Faber, Jim Rogers, Robert Shiller és az INFLÁCIÓ
MARC
FABER VIDEÓK: NOV25 NOV11 OKT30 OKT21 OKT14 SZEPT
JIM
ROGERS VIDEÓK: NOV25 NOV3 OKT10
BONUSZ VIDEÓK:
RobertShiller30perc DennisGartmanOKT30 RoubiniOKT30
Kezdjük a bónusz videóval, Robert Shillerrel, aki az
ingatlanpiaci indexek és azokból képzett derivatívák tőzsdére vitelének
úttörője. (Pl a S&P Case-Shiller index egy nagyon korrekt index,
hiszen ugyanazon ingatlanok tranzakcióiból állapítja meg az árszinvonal
változását.) Elég jól látja a helyzetet anélkül, hogy érdekelt lenne bármilyen
pozícióban is. Jimmy papát továbbra is csak félig tudom komolyan venni – persze
a "szakértők" 99%-át meg semmennyire sem – de azért rá mindig
érdemes figyelni. És ő legalább szókimondó, nem kímél senkit, odacsap a
sok balféknek. Faber, akivel az utóbbi időkben szinte teljesen
egyetértettem, most megint előjött az arannyal. (Az aranylázzal én nem
tudok egyetérteni. Lehet, hogy az utolsó lufi lesz ami kipukkad, de valójában az
aranynak szinte semmi hasznavehető értéke nincs. Csak egy
védőtalizmán, ami majd megvéd a bajtól, és ha elég sokan így gondolják,
akkor a vételek miatt jó eséllyel önbeteljesítő folyamattá is válik.)
Ugyanakkor a jelenlegi helyzetben a legfontosabb kérdés
szerintem az, amire Marc Faber is bizonytalan valaszt ad: az INFLÁCIÓ. Minden
másban szinte teljesen egyertelmú a kép, de ezen én is sokat morfondírozom az
utóbbi hónapokban, és szintén bizonytalannak ítélem a helyzetet.
Egyrészről több ezer milliárd dollárnyi, eurónyi, fontnyi, franknyi, …
pénzt "nyomtattak" a jegybankok és adtak oda 0% kamatra a bankoknak.
Egy részét már valójában fedezetlenül. Ez hiperinflációs nyomás lenne, csakhogy
a pénz forgási sebessége drasztikusan lecsökkent, a jegybankok által a
bankrenszerbe pumpált gigantikus mennyiségű készpénzt nem forgatják tovább
a bankok, hanem szinte csak saját likviditásukat fedezik belőle, így a
pénz körforgása szinte leállt, befagyott. A pénzpiac befagyott állapota azonban
nem fog örökké tartani, és amikor elkezd majd olvadozni, akkor ez a brutális
pénzmennyiség elkezd majd egyre jobban cirkulálni a pénzpiacon és a
világgazdaságban inflációs nyomást gerjesztve. Másrészről hálistennek
ezzel szemben áll egy drasztikus eszközárcsökkenés, hiszen több tízezer
milliárd dollárnyi korábban virtuálisan felpumpált értékpapírvagyon olvadt el
az elmúlt időszakban – az ingatlanárakról nem is beszélve – mely a
vagyonvesztés miatt drasztikusan keresletcsökkentő hatású, így a
túlkínálat miatt árcsökkentő hatással is járó recessziót eredményez. Ezen
erők sodrásában alakul majd az infláció, amely erők eredőjét még
nem nagyon lehet tisztán látni.
És a probléma ebben az, hogy az infláció a
megtakarítók és tőkebefektetők legnagyobb ellensége, amely ellen nem
nagyon lehet védekezni. Egyetlen dolog tudna megvédeni az inflációtól: a magas
kamat, azonban a jegybankok "jóvoltából" a globálisan 0%-hoz
konvergáló kamatokkal erre már semmi reményük a befektetőknek, a jegybankok mindenáron megpróbálják elértékteleníteni a
pénzt, hogy ezzel egyúttal az irdatlan mennyiségű rossz hiteleket is
elértéktelenítsék, reál értékben minél előbb "lekicsinyítsék",
elpárologtassák, de sajnos ezzel a vagyonokat és jövedelmeket is
elértéktelenítik,
így már csak reménykedni lehet, de védekezni nem az infláció ellen. (Erre
mondja Marc Faber, hogy a pénz értékállóságában már nem lehet bízni, hiszen a
jegybankok mindenáron el akarják értékteleníteni a pénzt, és ezért pénz helyett
széfbe zárt aranyrudakban kell tartani a tőke nagy részét.) Az infláció ellen
védekezni azért is reménytelen a mostani helyzetben, mert a világ összes
jegybankja összehangoltan nyomtatja és ajándékozza 0% kamatra a zsetonokat
fedezetlenül, a kormányok pedig ész és kontroll nélkül öntik a feneketlen kútba
a pénzt egyre nagyobb válságba lavírozva bele a világgazdaságot az értelmetlen
stimuláló csomagok áraként egekbe emelkedő államadósságokkal.
És mi magyar befektetők és megtakarítók még
örülhetünk, hogy most nálunk legalább nem nulla a kamat, hanem végre sok évnyi
negatív reálkamat után legalább nem értéktelenednek mégtovább hazai
megtakarításaink, és végre megállt a hazai megtakarítók kizsákmányolásának és a
hitelfelvevők agyontámogatásának felháborító folyamata, mely brutális
inflációs környezetben a szorgos hangyák megtakarításait elherdálhatták a
hitelből dorbézoló tücskök.
Mindeközben, mivel az inflációs pálya bizonytalan,
viszont az infláció ellen nem nagyon lehet védekezni, (20%-os infláció magától
is lehet bármikor, de 20% hozamot kitermelni már nem egyszerű dolog), ezért
spekulánsként inkább az infláció csökkenésére érdemes játszani, mivel az
infláció emelkedéséből a jelenlegi katasztrófális irányba haladó globális
fiskális és monetáris politika okozta pénzügyi környezetben nem nagyon lehet
profitálni. Két választás van, fej vagy írás: az egyikkel csak bukni lehet, a
másikkal talán nyerni is. Erre bazírozva javasoltam októberi cikkemben a magyar
államkötvények illetve kötvényalapok vételét, mely szerencsés esetben akár
20%-os hozamot is eredményezhetnek viszonylag mérsékelt kockázat mellett. Ha
viszont netán jön a hiperinfláció, az ellen úgysem tudja a tőkét megvédeni
semmi.
2008.11.24.
Ami a MOL gyorsjelentésből kimaradt – 800 milliárd veszteség a saját
részvényeken
Mivel a menedzsment által illegálisan vásárolt és
baráti kezekben parkoltatott több mint 40%-os sajátrészvény pakett nincs benne
a MOL mérlegében, gyorsjelentésében – hanem ezek úgy szerepelnek mint sima
külső tulajdonosoknál lévő részvények – ezért az ezeken a
részvényeken elszenvedett 800 milliárd forintos árfolyamveszteség sem szerepel
a gyorsjelentésben. Pedig ezeket a részvényeket a MOL pénzén vásárolgatta össze
a menedzsment 1100-1200 milliárd forintért 27 ezer feletti átlagárral, és
baráti kezekben parkoltatva titkos zsebszerződésekkel kontrollálja, vagyis
ezek valójában a MOL saját részvényei. És a veszteség is a MOLé, amely
mostanára úgy 7-800 milliárd forintra hízott.
És ezekkel a részvényekkel nem is tud semmit sem
csinálni, beleragadtak, mint az amatőr spekulánsok. Ekkora mennyiséget
képtelenség eladni ilyen tőkepiaci klímában. Az árfolyam már így is csak
harmada mint amennyiért a MOL vette a részvényeket, és majdnem negyede mint
amennyit az ÖMV adott volna értük a MOL menedzsment által ellehetetlenített
ajánlatában. 1200 milliárd forintért vásárolt a menedzsement MOL részvényeket a
MOL pénzén, amelyek már csak 400 milliárdot érnek. A menedzsment "eltőzsdézett" és elbukott 800
milliárd forintot. HITELBŐL!!! Bizony bizony, nem csak a 800 milliárd veszteségről van itt szó,
hanem a teljes 1200 milliárdnyi KÉSZPÉNZről, amelyért a részvényeket
HITELBŐL megvásárolta, és mely után évente legalább 100 milliárd forint
kamatot is kell fizetni. (Ha egyáltalán fog nekik tovább biztosítani hitelt
valaki.) Ha pedig ezt az évi 100 milliárd forintnyi kamatveszteséget levonjuk a
romló olajiparági környezetben kitermelhető éves nyereségből, akkor
végül azt kapjuk, hogy a MOL menedzsment
eltőzsdézte és elbukta a következő 5-10 év nyereségét. Vagyis óriási szarba lavírozta
bele a MOLt a menedzsmentje. Csak az menthetné meg, ha felmenne az árfolyam, és
elfogadható áron ki tudna szállni a saját részvényekből, de ez pont amiatt
nem lehetséges, mert ilyen helyzetbe lavírozta bele a MOLt a menedzsment, ami
miatt a MOLnak most duplán rossz.
Egy tulajdonosi leosztás az év folyamán, amely
kártyákat néha újrakeveri a menedzsment a strómanok között.
MOL kötelezettségei és HITELÁLLOMÁNYA 2007.06.30
vs 2008.09.30 (millió forint)
Összes hosszú lejáratú kötelezettség 438611 vs 1204787
Összes rövid lejáratú kötelezettség 496692
vs 719395
Vagyis a mérleg mutatja, hogy a sajátrészvény
vásárlások időszaka alatt 1000 milliárd forinttal nőtt a MOL
hitelállománya. (Hogy konkrétan mit finanszíroz cashflowból és mit
hitelből az végülis mindegy. A lényeg, hogy ha nem vette volna meg ezt a
sok saját részvényt, akkor 1200 milliárddal kevesebb hitelre lenne szüksége.)
Arról nem is beszélve, hogy a részvények
parkoltatásának finanszírozása részben vélhetően mérlegen kívüli
kötelezettség: titkos zsebszerződésekben rögzített kötelezettségvállalás a
részvények bekerülési áron való visszavásárlására. Ezekben az esetekben a MOL
valójában szivességet kért a stróman bankoktól, hogy azok vegyenek meg
tőle MOL részvényeket, vagyis a bankok pénze áll a részvényekben, (nem a
MOL-é), amelyért a bankok tisztes díjat/kamatot számítanak fel a MOL-nak, a
visszavásárlást pedig titkos zsebszerződés biztosítja. Vagyis valójában ez
mérlegen kívüli finanszírozási hitel és kockázatvállalás.
PS: Ha bevonnák a részvényeket, az ugye a
legrosszabb verzió, hiszen ekkor megsemmisíti a 40-50 millió papírdarabot,
amiért kiadta az 1200 milliárd forintnyi készpénzt, mely aktussal 1200 milliárd
forintnyi visszavonhatatlan és életbevágó tőkekivonást hajtana végre a cégben,
és 1150 milliárd végérvényesen realizált veszteséget eredményezne. (A 40-50
milliárd forintnyi jegyzet tőke mint tulajdonosokkal szembeni
kötelezettség megszűnése bevételi tényező. Az 1000Ft névérték bevétel
vs a 27ezer forint feletti beszerzési ár ráfordítás)
PS2: Azóta közben azon morfondírozom, hogy az
első 10-15% saját részvényről (Magnolia és társaik) határozottan úgy
rémlik, hogy azokat alacsonyabb áron vette a MOL, mert az az ÖMV ajánlat
előtt volt, és csak a gigantikus pánikvásárlások voltak a portfolio.hu
által számított 27 ezres átlagár fölött. Nagyságrendileg nem sokat változtat a
képen, de talán így 100-150 milliárddal kisebb a veszteség illetve a hitel.
2008.11.23.
KLIKK A KÉPRE A VIDEÓHOZ, amelyben a szaudi herceg,
a Citibank legnagyobb részvényese nyilatkozott a CNBC-nek. Érdemes kinagyítani
a videót, és akkor láthatjuk, hogy a befektetéselemzésnek mennyire
nélkülözhetetlen eszköze az éjszaka hordott napszemüveg, a kashmír sál, a
sétapálca, a kézben buzerálandó koboloj, és különösen a háttérben tébláboló
lovak és nyakukat nyújtogató tevék. J
Tavaly ilyentájban írtam a Merrill Lynch, Citibank
és a UBS hazugságairól. Hogy hazudnak, a szőnyeg alá söprik a hatalmas
szarkupacokat, eltitkolják a valós helyzetet, elhessegetik a katasztrófális
problémákat, és még saját részvényeseiket is átverik, amikor azt szajkózzák, hogy
nincs semmi gond, minden rendben, és semmi hatása nem lesz a subprime
hitelválságnak.
A három bankról szóló írásomból most felidézek pár
gondolatot:
2007.10.29.
Kenjük rá a szart a négerre!
Fél éve, március óta mást se hallunk a nagy
bankházaktól, minthogy semmi komoly hatása nem lesz a subprime hitelválságnak.
Aztán mostmár ott tartunk, hogy ez a semmi ideáig már 30 milliárd dolláros
veszteség beismerésére késztette őket. (És ez természetesen még mindig
csak a jéghegy csúcsa, az a veszteség, amit már nem tudnak tovább rejtegetni,
titkolni, halasztgatni.) … "A múlt heti bejelentés szerint a Merrill 8,4 milliárd dolláros
harmadik negyedéves leírása a mindenkori legnagyobb pénzügyi veszteségnek
számít, amelyből 7,9 milliárd dollár jelzáloggal kapcsolatos eszközök
újraértékeléséből ered. …"A Merrill Lynch & Co. októberben
közzétett profit warningjában még 5 milliárd dolláros veszteségleírást jósolt,
amelyet a befektetők meglehetősen pozitívan fogadtak akkor, hiszen
úgy vélték, hogy végre tisztában lehetnek azzal, hogy mekkora vesztesége
származott a cégnek subprime kitettségéből." (Portfólió) Méghogy tisztában lehetnek, hogy
mekkorák a veszteségek??? Japánban 17 éve szenvednek a bankok a befagyott
hitelek veszteségeitől. Majd ha az utolsó 30 éves jelzálogszerződés
is lejár 2037-ben, akkor majd mérleget vonhatunk, hogy mekkora is a veszteség.
Addigis óvatos becslések szerint maradjunk annyiban, hogy több száz milliárd
dollár. … Az egész Wall Street akkora szarkupacot
gyűjtött össze, hogy majd bele fulladnak. A pénzügyi szféra összes
szereplője tele van a több ezer milliárdnyi irreális könyvértéken
nyílvántartott bóvli hitelderivatívokkal, melyek piaca befagyott, az
instrumentumok értékesíthetetlenek és értékelhetetlenek, cashflowjuk
többszörösen bizonytalan, bonyolultságuk átláthatatlan, fizetési garanciájuk
behajthatatlan. Nyílvánvalóan hatalmas gebasz van, ha 30 milliárd dollárnyi
veszteséget már kénytelenek voltak elismerni a wall streeti szarkeverők,
miközben fél éve azt szajkózzák, hogy semmi hatása nem lesz a subprime
válságnak.
2007.11.05.
Újabb szarkupac – Ezúttal a Citibank vezetője fulladt bele
Alig telt el pár nap előző cikkem óta, és
máris előbukkant egy újabb 11 milliárd dollárnyi veszteséget tartalmazó szarkupac.
Hol is tartunk most szumma? Az állítólagos semmiből már 40-45 milliárd
dollár veszteség lett. Tehát ami józan paraszti ésszel teljesen nyílvánvaló
volt 2007. március 12-én a New Century csődjével, vagyishogy az egész
subprime hitelezés szőröstől bőröstől össze fog omlani, azt
6 hónapon keresztül a Citibank teljesen figyelmen kívül hagyta, szőnyeg
alá söpörte, elhallgatta, eltitkolta, elsikkasztotta. Fél évig azt állították,
hogy nincs semmi gond, minden rendben, és semmi hatása nem lesz a subprime
hitelválságnak. 327000 ember dolgozik a Citibanknál. Fél évig ezek közül nem
volt egyetlen egy sem, aki előállt volna azzal, hogy "Hé górékáim,
nincs esetleg valami gond ezzel a subprime lendinggel itt a házunk
táján???" A világ legnagyobb
bankjánál nem volt senki, aki észrevette volna ezt a triviális és brutális 17
milliárdos veszteséget, és közölte volna a részvényesekkel, hogy azért van itt
egy "kis" bibi, miközben év eleje óta percenként hangzik el a
hírekben hogy "subprime hitelválság" ??? Hát akkor a Citibanknál vagy
mindenki hülye, vagy mindenki konspirációs sikkasztás bűncselekményét
követette el. ... Egy hónapja aztán elismerték, hogy a semmi helyett azért lesz
némi veszteség a subprime miatt. A két hete közzétett gyorsjelentésben pedig beismertek
3 milliárd dollár subprime veszteséget, és másik 3 milliárd bukót: "Citi announced $3 billion in writedowns because of bad
subprime bets and tighter credit market conditions. Citi has revealed losses totaling just under
$6 billion, including $3 billion for defaulted loan provisions…. "I would
say this quarter's performance was well below our expectations and frankly
surprising," Prince [the
CEO] said during a
conference call following the release of the results. Meglepődött a menedzsment??? Hát ha erre
nem számítottatok faszikáim, akkor hülyék vagytok mind a 327 ezren. És még csak
ezután robbant fel a bomba: Most két héttel a
gyorsjelentés után kiderül, hogy mégsem 3+3 milliárd a bukó, hanem
valószínűleg kb 10-zel több, azaz 14-17 milliárd dollár a veszteség. "Két hete a
gyorsjelentésben is azt közölték, hogy minimális hatása van a subprime-nak,
és a következő negyedévre már újra vissza is zökkennek a normál
kerékvágásba. … A Citigroup vezetősége szerint a negyedik negyedév
eredményeire már nem lesz hatással a hitelpiaci válság. Az elemzői
konszenzus szerint a folyó negyedévben 1.09 dollár körül alakul az egy
részvényre jutó nyereség 25.8 milliárd dolláros bevétel mellett, míg a teljes
2007-es üzleti évben 3.8 dollárra rúghat az egy részvényre jutó nyereség 97.7
milliárd dolláros bevétel mellett." Ez
a nyílvánvaló gátlástalan hazugság nemhogy a 3 hónap múlva esedékes
következő gyorsjelentésig, de 3 hétig sem bírta ki. És ezzel a 2007-es
évre várt 20 milliárdos nyereséget és EPS-t kapásból le is felezhetjük. A
"olcsó" 10-es PE-ből pedig egycsapásra máris drága 20-as lett.
Jó esetben. Hiszen ki tudja mennyi szar van még raktáron a világ legnagyobb
bankjában. … PS: Kíváncsi lennék mit mond most a szaudi herceg, aki a Citibank
legnagyobb tulajdonosa. Pár éve azt mondta, hogy "Vi vill nevör szell it!
Vi vill nevör szell it!", azaz SOHA nem adja el a Citibankot. Oké,
rendben, megértettük, hogy soha nem adja el. De venni se sok értelme volt az
elmúlt 10 évben.
2007.12.12. UBS –
Újabb Bazinagy Szarkupac
A subprime mindenhol ott van.
Mindenki sorra fog kerülni. Többször is. … Ugyanaz a szarkeverés, majd
figyelmen kívül hagyás, szőnyeg alá söprés, elhallgatás, eltitkolás,
elsikkasztás… fél éven keresztüli hessegetés és hazudozás, hogy nincs semmi
gond, minden rendben, és semmi hatása nem lesz a subprime hitelválságnak… majd
nagy nehezen közel 5 milliárd dollárnyi veszteség beismerése a harmadik
negyedéves jelentésben… aztán pár héttel később újabb 10 milliárd dolláros
veszteség bukik ki. Dettó ugyanaz a szitu, mint a Cicibank vagy a Merrill
esetében. Ugyanolyan szarkeverő banda a svájci is, mint a wall streeti
gengszterek. … miről is van még szó a hírben? Arról, hogy a réges rég
tudva levő veszteség nyílvánosságra hozatalát hetekig titkolták és késleltették,
mert most a veszteségbeismeréssel párhuzamosan azt is közlik, hogy 13 milliárd
frank értékben már befektetőket is találtak a tőkeinjekcióhoz. Tehát
már olyan régen tudták és titkolták hogy mekkora nagy a baj és a veszteség,
hogy bőven volt idejük új tőkebefektetők után nézni, és
alkudozni, megegyezni velük. Márpedig ez nem megy egyik napról a másikra,
hiszen hatalmas tőkéről van szó. Jó nagy szarban lehet a UBS is, ha
ekkora brutális tőkeinjekció kellett neki is. Már nagyobb pénzekről van
szó ezekben a S.O.S. tőkeinjekciókban, mint a világ eddigi legnagyobb
részvénykibocsátásai, amiket hónapokon keresztül készítettek elő.
2008.04.03. UBS –
Újabb Bazinagy Szarkupac (2)
És mégegyszer röviden erről
az újabb 19 milliárd dolláros UBS szarkupacról. 2007.12.12-én kommentáltam a
legnagyobb európai bank előző bazinagy buktáját. Szánalmas egy banda
az egész bankvezetés. BALFÁCÁNOK! HAZUDOZÓK! CSALÓK! BŰNÖZŐK! Fél
évig azt szajkózták, hogy semmi hatása nem lesz a subprime válságnak, ment a szőnyeg
alá söprés, elhallgatás, eltitkolás, elsikkasztás… fél éven keresztüli
hessegetés és hazudozás, hogy nincs semmi gond, minden rendben, és semmi hatása
nem lesz a subprime hitelválságnak… majd nagy nehezen közel 5 milliárd
dollárnyi veszteség beismerése a harmadik negyedéves jelentésben… aztán pár
héttel később újabb 10 milliárd dolláros veszteség bukik ki. Aztán most 3
hónappal később újabb 19 milliárd dollár bukta. Folyamatosan duplázódnak a
veszteségek. Eddig összesen már 37 milliárd dollárnyi a bukta. Irdatlan mennyiségű
pénz. … Képzelem hogy "örülhetnek" a részvényesek, ahogy a világ
csúcsbankárai egy éven keresztül vidáman mosolyogva a képükbe hazudtak, és
elbukták a pénzüket. Európa legnagyobb bankja elbukta az elmúlt 4 év teljes
nyereségét, a bank elvesztette saját tőkéje nagy részét. A részvények
elvesztették értékük 70%-át, miután 80 frankról 25-ig estek, a részvényesek kb
100 milliárd dollárnyit buktak. …
Ezekután pedig a téli 13 milliárd dolláros S.O.S. életmentő új részvénykibocsátás
után újabb 15 milliárd dollárnyi részvénnyel hígítják a részvényállományt.
Tehát ha netán rendeződnek a dolgok, a régi részvényesek a hatalmas
veszteségen felül elvesztették a tulajdoni hányaduk jelentős részét is,
mert a bank 30-40%-a már új részvényesek kezébe kerül(t).
Sok hozzátennivalóm nincs az egy éve leírtakhoz,
inkább nézzük meg, hogy az írás óta eltelt 1 évben, illetve a boldog
békeidőktől számított 2 évben mit produkáltak a részvények.
A Citibank, Merril Lynch, UBS részvények az elmúlt
1-2 évben nagyjából LETIZEDELŐDTEK. 10 milliós befektetésből 1
maradt. De szinte mindegy is, hogy
milyen idősíkon nézzük a dolgokat, bárhol szállt is be valaki, minden
időhorizonton oltári nagyott lehetett bukni a Citibank részvényekkel. Íme
csak a múlt heti teljesítmény: -70% egy hét alatt.
Az egykor majdnem 60 dolláros Citibank részvények
pénteken 3 dollárig estek. Oda jutott a részvény, ahol 20 éve volt.
Még szerencse, hogy van ennyi balek, aki önti bele a
pénzét a feneketlen kútba, és lejegyzték ezeket a több száz milliárd dollárnyi
új részvénykibocsátásokat, és az ő pénzükből ki lehet fizetni
betéteseket. Az arabok úgyis 100
dollárért adták a 10 dollár alatt kitermelt olajat, cserébe vehettek 50
dollárért Citibank részvényeket, amik 3 dollárt érnek most. A semmiért cserébe
kaptak semmit. Így korrekt az üzlet.
"Vi vill nevör szell it! Vi vill nevör szell it!" – Ezek az ideális balekok, akik csak befele
dobálják a zsetont a tőzsdei gépezetbe, és sosem kérik vissza. J
Már lassan 1000 milliárd dollár az állítólagos
"semmi".
2008.11.21.
Csak egy dolog van csúcson
A tőzsdei oldalak látogatottsága. J A nyilasi.tozsdeforum.hu oldal is
olvasottsági rekordot ért el októberben, 55 ezerszer olvasták a hónap folyamán.
Nem is rossz, ahhoz képest, hogy nincs mire klikkelgetni, csak heti 1-2
gondolat kerül közlésre. A friss statisztikák másik érdekessége, hogy a kb 1000
fős aktív magyar tőzsdei játékoson kívül, a tőzsdében
érintetteket leginkább az OTP részvény érdekli. Rengetegen olvasták el a 3000
forintos OTP-ről szóló elemzésemet, és néha-néha már az utcán is
megszólítanak, hogy vajon mostmár 2300-on jó vétel-e. Úgy tűnik, a hazai
befektetőket nem a MOL részvények 2300 milliárd forintos árfolyamvesztesége
rázta meg leginkább, valószínűleg sokan kiszálltak 20-30 ezer között az
ÖMV ajánlatára. Az OTP részvények összeomlása viszont úgy tünik szinte
mindenkit érint hazai körökben. A szintén nagyjából 2300 milliárd forintnyi
árfolyamveszteséget elszenvedett OTP részvénytulajdonosok körében több száz
milliárd forintnyi hazai pénz is elolvadt. Mindenkit csak az OTP érdekel, mert
tulajdonképpen két részre oszthatók a magyar befektetők: akinek van már
OTP részvénye, és most hatalmas bukóban ülve már megbánta, illetve akinek még
nincs OTP részvénye, de nagyon szeretne ilyen "olcsón" venni. Ez a
fele-fele arány azonban kezd vészesen eltolódni, hiszen az utóbbiak táborából
egyre többen az előbbiek táborában találják magukat.
Már többször hangsúlyoztam, hogy a tőzsdei befektetés
és spekuláció nemcsak vételből és eladásból áll. Sőt, gyakran az a
legracionálisabb döntés, ha az ember nem csinál semmit. Kivár. Óvja a
tőkéjét, és várja a jó, illetve mégjobb alkalmakat. Egy profi spekuláns
akkor is spekulál, ha nem csinál semmit: ekkor arra spekulál, hogy most nem éri
meg spekulálni. J Én például
egy nagyon türelmes spekuláns vagyok, de jómagam is jóval többet kereshettem
volna az általam előre megjósolt összeomláson, ha jóval türelmesebben,
szinte a "végteleségig" húzva vártam volna ki azokat az alkalmakat,
amiket egy évvel előre már borítékoltam. OTP vétel vagy eladás? Ez itt már
nem igazán jó kérdés. Akinek van, az már megszívta. A nagy bukó már lement a
torkukon. Aki 10 ezren vett, az már elbukott 7-8000 forintot, és nekik sokat
már nem oszt vagy nem szoroz ha egy újabb ezrest lecsúszik innen. Ugyanígy
innen shortolni sincs már értelme, azt 10000 magasságban volt racionális
bevállalni, és lehetett keresni rajta 5-6-7000 forintot, de ha innen leesne egy
újabb ezrest, az már nem jelent akkora plusz nyereséget, vagyis nem érdemes
tovább tartani a shortokat. Az OTP belépett a
túl sokat esett, ezért már túl kockázatos részvények kategóriájába. Ennek
pedig az a lényege, hogyha valami 80-90%-ot esik, akkor a korábbi bázisok miatt
a jelenlegi árfolyamon radikálisan megnő volatilitás. Akinek pl 10000
forintos árról van részvénye, vagy netán onnan shortol, annak 100Ft elmozdulás
még mindig csupán 1%-os nyereség vagy veszteség, 1000Ft elmozdulás pedig 10%-ot
jelent. Ezeknek a magas bázisú szereplőknek pár száz forint nem sokat
számit, ők relatíve nagyvonalúan adhatják a megbízásokat. Aki viszont most
nyit pozíciót 2500 körül, annak 100Ft már 4% elmozdulás, 1000Ft pedig 40%
veszteség vagy nyereség. Vagyis amíg a korábbi, jóval magasabb bázisból
pozíciókat tartó szereplők dominálnak, addig a részvény volatilitása
nagyon magas marad, ezért a jelenben pozíciót nyitni most nagyon kockázatos. Az
OTP profi spekuláns szemmel most egy kalkulálhatatlan kockázatokat hordozó
instrumentum, vagyis kerülendő.
2008.11.17.
Amerikai vízummentesség
2008. november 17-től a
magyar állampolgárok a Vízummentességi Program keretében üzleti
vagy magáncélból 90 napnál nem hosszabb időtartamra vízum
nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba. RÉSZLETEK ITT: http://hungarian.hungary.usembassy.gov/vwp_hu.html
Ezt is megértük. Hálistennek határtalanul terjed a
szabadság! (No persze csak azért, mert most nagyon kell nekik a mi pénzünk is.)
2008.11.16.
Humor Herold
Azt mondja anyum, hogy mostanában kevesebb itt a
humor. Na jó, de most mivel viccelődjek? A 32000 forint helyett 8000-es
MOL-lal, vagy a 11000 helyett 2300 forintos OTP-vel? Vagy a magyar
ingatlanalapokba befagyott több száz milliárd forintnyi megtakarítással? Vagy a
magyar nyugdíjalapok 20%-os veszteségével, amelyek a magyar lakosság több éves,
keserves munkájának nyugdíjmegtakarításait bukták el? A befektetők 99%-a
veszteséget ért el az emúlt évek alatt. Szóval nem túl vicces most a klíma, nem
olyan egyszerű olyan zseniálisan finom és igényes humorral előallni
mint Dani videoklipjében.
PS: Apropó, tudjátok hogy Henry Paulson, az amerikai
pénzügyminiszter miért vág állandóan idétlen pofákat, és mond annyi nyögve
nyelős baromságot? Jay Leno leleplezte, klikk IDE! J
2008.11.11. A Nagy Ho-Ho-Ho Horgász és a pénzügyi válság
Klikk a képre a Nagy Ho-Ho-Ho Horgász legújabb
tőzsdei kalandjaihoz! J
Róka Dani cimborám (www.dandog.hu) készítette ezt a videoklipet. Egyszerűen zseniális!!!
(A "more info"-ra klikkelve a szöveg is olvasható.)
Nyilasi Attila – http://nyilasi.tozsdeforum.hu